Néhány szót iparitanulóink életéről, munkájáról
Kőbányai Zománc, 1953. január 9.
Soha nem felejtem el azt a napot, amikor községünkben Tiszaföldváron a fiatalok majdnem egyszerre határozták el magukat, - velem együtt, - hogy szakmát tanulnak.
Az előtt én földműves munkát végeztem apám 9 holdján. Sokat hallottam az ipari tanulók megváltozott életéről és felmerült bennem is az a gondolat, hogy szakmát tanulok. Apám örült s azt mondta: „eredj fiam és tanuljál, nekem úgy sem volt lehetőségem fiatal koromba”.
Pestre jöttem, többszáz vidéki fiatallal együtt. A III. számú Ipari Tanműhelyben kezdtem el tanulni. Mikor feljöttünk, olyan szeretettel fogadtak bennünket, amit nem is lehet elmondani. Elvittek a tanműhelyben, megmutatták a gépeket és elmondták, hogy majd ezeken tanuljuk meg a szakmánkat. Ünnepnap volt számomra, hogy megláthattam a zajos gépműhelyt, ahol a munkától kipirult arcu fiatalok esztergáltak, martak, tanultak.
Ipari tanulók (forrás: Várpalota képekben)
Gépet azelőtt csak filmen esetleg autón láttam, amikor vitték. Már akkor is tervezni kezdtem, hogy milyen jó lesz, ha megtanulok a gépeken dolgozni, ami már egész kisgyerek koromban foglalkoztatta gondolataimat. A DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége – eszengé) szervezet segítségével csak hamar hozzáfogtunk az új élethez. Hetenként háromszor a tanműhelyben, s többi időt pedig tanulásra és szórakozásra fordítottuk.
A harcos kollektívában az idő szinte repült. Egyévre rá 1952-ben 23 tanuló társammal a Kőbányai Zománcárugyárban helyeztek el. Mikor idejöttünk meglepődtünk mindannyian, hogy itt a DISZ-szervezet nem áll hivatása magaslatán és nem úgy foglalkozik a fiatalokkal, mint ahogyan a tanműhelyben és az otthonban foglalkoztak velünk.
Ennek hiánya miatt fegyelmezetlenség lépett fel az ipari tanulók között és sok esetben nem állták meg a helyüket sem a tanulásban, sem a gyakorlati munkában. Pálfi Franciska, sajnos nem példamutató magaviseletet tanusít. Több esetben megbüntették már, azonban Ő ezt fel sem veszi.
Az oktatónk Skrinczki Alajos elvtárs nagy szeretettel foglalkozik a fiatalokkal, emellett azonban feltétlenül szükséges, hogy a DISZ segítse a mi munkánkat.
Nagy szégyen az, hogy sok esetben nem hallgatnak az oktató szavára. Herczeg József és Mészáros Lajos tanulók is megfelejtkeznek a munkafegyelemről és több napon hiányoznak a foglalkozásról. Ezért a magatartásért jogosan levonták tőlük egy napra eső bérüket. E példa után hasonló eset nem fordult elő.
Több olyan példamutató ifink van, mint Erős István, Sárkány Ferenc, Matis Róbert, Kemenár Pál és Szűcs Mária elvtársak. Élenjárnak a munkájukban és nem hiányoznak az iskoláról sem.
Az ilyen élenjáró fiatalok segítségével, mint bizalmi elhatároztam, sokkal jobban összefogom a 23 fiatalt, hogy harcos kollektív szellem alakuljék ki közöttük. Ezt egészen biztos megis valósítjuk, mert csakis így számolhatunk be jó eredményről.
Nekünk kétszeresen élen kell járni szakmánk elsajátításában, hogy a többi fiatalok is kedvet kapjanak a tanulásra és harcos építőkké váljanak szép hazánk felvirágoztatásában. Felhívta ezekre a kérdésekre figyelmünket Farkas elvtárs is, a DISZ első országos értekezletén, mely útmutatást ad a további munkánk elvégzéséhez.
Erdős István
