Nincs protekció

a demokráciában, azaz nem volna szabad, hogy legyen. Ennek előrebocsátása után jöjjön az alábbi történet: Kedden reggel Szombathelyről indult a vonat Budapest felé. A kocsik belsejében egymás hegyén-hátán szorongtak az utasok, de tele volt a vagónok teteje is, a lépcsőkön fürtben lógtak az utasok. Az indulás előtt egy magasrangú és két alacsonyabb rangú vasutas keresztül törve magát az utasok tömkelegén, az egyik fülkében szorongó embereknek kiadta a parancsot: „Kiüríteni a kupét, keressenek máshol maguknak helyet!” Néhányan megkérdezték, mi az oka száműzetésüknek. „A méltóságos püspök úrnak, a tanácsos úrnak és kíséretüknek kell a hely.”

Az utasok szó nélkül szedelőzködtek, csak egy fiatalember maradt nyugodtan ülve. „Maga is készülődjön!” A férfi azonban nyugodt hangon megmagyarázta, hogy néki épp olyan jegye van, mint a püspök úrnak, másnap dolgoznia kell, utazzon állva a püspök, az megengedhet magának a fárasztó utazás után egy pihenő napot. Az értelmes beszédre kapott néhány megjegyzést a fővasutastól. Valami ilyesformát: „Vörös csibész, szociálista gazember.”

Mi nem a protekciót kifogásoljuk, igaza van a püspök úrnak és tisztelt kíséretének. Ha dolgozó magyar férfiak és kisgyermekes anyák ennyire behódolnak a tekintélynek, hogy átadják jogos helyüket, ám utazzanak állva. Majd talán egyszer rájön a magyar nép is, hogy a demokráciában nincs protekció.

Népszava, 1945. november 16.