Miközben az alábbi kis élettörténetet olvasgattam, folyamatosan két járt a fejemben: az egyik, hogy tényleg egy valós személy valós élményei köszönnek vissza az alábbi sorokban, és ha igen, vajon hogy vallana most minderről? Sajnos ezt már sose tudjuk meg, hiszen a sorok írója 112 éves lenne és a gyerekei sem biztos, hogy élnek még. De azért érdekes lenne megtudni az igazat. Mindkét kérdésemre.
A négy párttagsági könyvem
Elmondta id. Kurek József zománcégető
Kőbányai Zománc, 1953. január 9.
A minap az irataim között keresgéltem s egy megsárgult könyvecskére, egy katonai fényképre akadt kezem.
A keresett iratot tárcámba tettem, kezembe vettem a régi, de szívemnek még mindig új, eleven, élő gondolatát első párttagságom jelképét, a kopott könyvecskét.
Amíg nézegettem, jobbra-balra forgattam, gondolataimat megtöltötte az elmúlt harcok nagyszerű emléke, a dicső Tanácsköztársaság.
1916-ban, 16 esztendős koromban a Fővárosi Kertészetben dolgoztam, amikor váratlanul behívtak katonának. Éretlen legényke voltam még akkor, aki nem ismerte pontosan a dolgok menetét, aki keveset foglalkozott még politikával.
"A 19 éves Kurek József, a Tanácsköztársaság harcosa." (forrás: Kőbányai Zománc)
De sehogyan sem ment a fejembe az, hogy miért nekem, gyereknek kell megvédeni ezt az országot, melyben a dolgozóknak hazája nem volt. Tudásom, erőm minden szikráját összeszedtem, de sajnos, hiába volt minden erőfeszítésem. A parancsnokság bevallotta, hogy tévedett, de semmit nem tett annak érdekében, hogy leszereljek.
Így kerültem Erdélybe. A forradalom előkészítésének kérdéséről vajmi keveset hallottam. Szinte robbanásként ért a hír, a gyorsan pergő eseményeket, melyek az „Őszirózsás" Forradalom alatt történtek, nehezen fogtam fel.
Csak Budapesten – mert egy néhány napra vissza vezényeltek bennünket – értettem meg a forradalom nagyszerű jelentőségét.
Az I. Honvádlaktanyában beszélt ebben az időben egyszer Számuely Tibor elvtárs. Izzó hangú, lelkes szavai szívemig hatottak – itt találkoztam első kommunista emberrel.
Később mint katona a felvidékre kerültem és a csehek ellen vettük fel keményen a harcot.
A nagy esemény, a Tanácsköztársaság kikiáltása, már Salgótarjánban ért. Ennek hírére kezünk jobban megmarkolta a fegyvert s mintegy 80 kilóméteres szakaszon zavartuk az ellenséget.
Ott voltam akkor is, amikor Rákosi elvtárs vezette, irányította a salgótarjáni bányászok és a hadsereg lendületes támadásait. Szép napok voltak ezek. Az arcok kipirosodtak, a szemekben öntudatos fény lobogott – a győzniakarás fénye.
A Tanácsköztársaság bukása után Csehországba mentem, ahol mennyasszonyom élt. Kapcsolatot kerestem a Cseh Párttal. Felvettem, s megkaptam kis tagsági könyvecskémet. Házasságom után két hétre bevittek a parancsnokságra, mint kommunistát. Vallatásuk és bánásmódjuk „nagyon udvarias" volt.
1939-ben kiutasítottak és így kerültünk ismét haza. A „Ramil" zománcgyárban ért a felszabadulás. A XIV. kerületben megalakult Kommunista Pártnál jelentkeztem. Nagyon boldog voltam, amikor felvettek, a meghatódástól nem tudtam szólni, csak néztem a kezemben lévő pirosfedelű kis könyvecskét. Hazavittem, elővettem az első pártkönyvem is. Egymás mellé tettem és elhatároztam, hogy még nagyobb lendülettel harcolok most, mint 1919. után Csehországban dolgoztam.
A XIV. kerület munkámért többször részesített dícséretben, oklevelet is kaptam. Őriztem szeretettel a piros könyvet s ha elővettem, mindig azokra gondoltam, akik 1918-ban megteremtették a Kommunista Pártot, melyek példája nyomán vívjuk ma mindennapi harcunkat.
Az egyesülés után kiosztott új párttagsági könyvet is a XIV. kerületben vettem át nagy szívszorongás és öröm közepette.
Már kissé megöregedtem, gyermekeim is felnőttek, de munkakedvem s lendületem nem csökkent, sőt állíthatom, megkétszereződött.
"Az 52 esztendős id. Kurek József, a terv békeharcosa." (forrás: Kőbányai Zománc)
Öröm tölt el, amikor arra gondolok, hogy harcom nem volt hiábavaló. Gyermekeim már olyan korban élnek, melyben a párt vezeti a harcot s ezért élnek boldogan és gondtalanul.
A három tagsági könyvecskét a szívem mellett hordom. Ez lelkesít mindennapi munkámban. S most, az új tagsági könyvek kiosztását szeretettel és örömmel várom, mely már negyedszer jelképezi azt, hogy egy családhoz tartozom. Ahhoz a családhoz, amely egy fővel kiemelkedik a többi emberek között, olyan családhoz, megtudta teremteni a dolgozók otthonát, államát.
Ehhez a határtalan örömhöz nálam még lendület is párosul, s úgy érzem, hogy a közeljövőben még nagyobb termelési eredményeket érek el.