Fényes szellők

"A galyatetői nagyszállót - amely luxusüdülőnek számított - 1948-tól élmunkásüdülővé kívánta tenni a Szaktanács, ezért szembekerült a népjóléti tárcával, mert az "gyógyszállóként" akarta hasznosítani az épületet. A harc valójában a szakszervezeti és a minisztériumi funkcionáriusok között folyt, mert mindegyikük "saját" üdülőt akart. A Szaktanácsi feljegyzés az ügyben megállapította: "félő, hogy az üdülőt ismét oda nem való elemek fogják elözönleni". A vita azzal zárult, hogy 1948. június 24-én a népjóléti minisztérium átadta "Közép-Európa legfényesebb üdülőjét" az élmunkásoknak, és azok már nyártól ott üdülhettek. 1948 októberétől 1949 januárjáig 950 élmunkás üdült Galyatetőn, ezenkívül 1949 februárjában a Szaktanács üzembe helyezte az ugyanezt a célt szolgáló balatonkenesei üdülőt."

(Részlet Horváth Sándor: Szövőnők a „Karády szobában”: élmunkás és sztahanovista üdülések című tanulmányából)

Így üdülnek Galyatetőn

Ganz Dolgozók Lapja, 1949. március 4.

Kedves Ganz Újság!

1949. január 17-től január 30-ig az OTI [Országos Társadalombiztosítási Intézet - eszengé] üdültetési akciójának keretében műtét utáni üdülésre Galyatetőre lettem irányítva. El sem tudtam képzelni, milyen lehet az a hely, amire eddig munkás és szegény ember csak mint az el nem érhető álomképre gondolhatott. Megérkezésem után egyik ámulatból a másikba estem. Gyönyörű szobák, szép napos fekvéssel, kényelmes, kellemes berendezéssel, fürdőszobával, süppedő szőnyegekkel, szebbet és jobbat el sem tudtam volna képzelni.

Képeslap Galyatetőről (forrás: Vachott Sándor Városi Könyvtár, Gyöngyös)

A mai bejegyzésben elméletileg a karácsonyról lesz szó, azonban a cím ne tévesszen meg senkit. A karácsony, a boldog, békés, ajándékokkal járó ünnep csak ürügyül szolgálnak a cikkírónak arra, hogy január elején számba vegye a munkásosztály harcát a hároméves terv megvalósulásáért, és az elért eredményeket. A cikkíró egy kicsit olyan, mint Móricka: mindenről az jut az eszébe.

„Ilyen boldog karácsonyom még nem volt!”

Ganz Dolgozók Lapja, 1949. január 1.

- Ilyen boldog karácsonyom még nem volt, - mondja Stadler elvtárs, aki a Ganz Hajógyárban, mint segédmunkás 22 éve dolgozik az öntödékben. Ezalatt a 22 év alatt, amit eltöltött gyárunkban, sohasem tudott családjának ilyen boldog ünnepeket teremteni, mert a múltban karácsony előtt m ár, mikor a hidegebb idők beálltak, a hajógyárban általában leállt a munka és hónapokra „kizeccelték” a munkásokat. „Most egész évben dolgoztam és karácsonyra gyermekeimnek karácsonyi ajándékot adtak, a Nőbizottság és a szaktársak munkájának gyümölcsét”.

Karácsonyi képeslap (Forrás: Emlékpont)

Lampart Üzemi Híradó, 1949. szeptember 29.

Az elmúlt tőkés társadalomban a vállaltunknál mutatkozó nyereséget a részvényesek vágták zsebre, azonban hála a dicsőséges felszabadító Vörös Hadseregnek, felszabadulás óta hazánkban nagy változás következett be. Az ipari üzemeket államosították és most már az üzemeknél mutatkozó nyereséget a dolgozók kapják. Olyképpen történik, hogy a nyereség visszatérítés 40%-át kiosztják a dolgozók között, míg a 60%-át különböző szociális és kulturális célokra fordítják, melyek szintén a dolgozók felemelkedését szolgálják.

Lampart Üzemi Híradó, 1949. szeptember 29.

Az egész világ demokratikusan gondolkodó népe ma Budapest felé figyel. Figyeli azt a hatalmas harcot, melyet a nyugati imperialisták ellen vívunk, mert az már minden demokratikus és nem demokratikusan gondolkodó nép is tudja, hogy Tito, Rajk és a többi elvtelen banditák az imperialisták ötödik hadoszlopához tartoznak.

Budapest, 1949. szeptember 20. Rajk László volt külügyminiszter és Brankov Lázár szembesítése a Népbíróságon, ügyük tárgyalásán

Lampart Üzemi Híradó, 1949. szeptember 29.

Dolgozó népünk a reakció 25 éves uralma alatt légmentesen el volt zárva a munkások és parasztok hatalmas szocialista országától, a Szovjetuniótól. De nemcsak elzárva voltunk, a Horthy-propaganda mindent elkövetett, sajtón, könyveken, rádión keresztül, hogy a Szovjetuniót hazug színben tüntesse fel. Nem csoda, hogy a magyar nép legnagyobb része úgy ismerte a Szovjetuniót, mint a világ legelmaradottabb országát, ahol nyomor és éhínség uralkodik.

És milyen is volt az élet a valóságban ugyanekkor? A szovjet nép Lenin útmutatását követve, Sztálin vezetésével nekilátott, hogy a cári Oroszország elmaradottságából új, szocialista hazát építsen magának. A sztálini ötéves tervek egy új, eddig még nem látott fejlődést jelentettek. Az elmaradott országot villamosították, a semmiből új, hatalmas nehézipart teremtettek. És mindezt a szovjet nép akaratereje és hite teremtette meg!
Mikor, mint hadifoglyok, az Ural egyik hatalmas ipartelepén dolgoztunk, láttuk csak saját szemünkkel az új csodát: hogyan épít, hogyan dolgozik a szovjet ember. A nyersanyagokban gazdag Ural-hegység puszta vidékein, a szovjet nép megfeszített munkája nyomán, gombamódra nőttek ki a földből a vas- és acélkombinátok, a traktor- és gépgyárak, és mellettük a dolgozók minden kényelemmel felszerelt lakóházai. A szovjet nép tudta, hogy áldozatos munkával teremthet magának jobb, szebb és szabadabb életet.

Budapest, BNV, Farkas Mihály vezérezredes és Kádár János
forrás: fortepan.hu