Tegnap volt hetven éve, hogy 1953. március 5-én Joszif Visszarionovics Sztálin belépett a kommunista mennyország kapuján. Természetesen a Kőbányai Zománc sem feledkezett meg arról, hogy március 18-i számában méltóképpen búcsúzzon a nagy tanítótól. A Generalisszimusz halála ugyanis nem csüggedést váltott ki, hanem még nagyobb feladatok elvégzésére sarkallta a magyar dolgozókat, amint azt az alábbi írásokból is kitűnik majd.
Bölcskén és Szentandráson forr, izzik a levegő. Sváb szövetkezeti elnök próbálja a parasztság ezeréves perében meghozott döntést felülírni azzal, hogy tönkreteszi a szövetkezetet. Mindezt a volt földesúr hálás tekintetétől óvva. Mindeközben a klerikális reakció is dolgozik, karöltve a volt horthysta csendőrökkel: dolgozókat, parasztokat, munkáspárti vezetőket támadnak meg, azt sugallva, hogy a népi demokratikus rendőrség nem képes ellátni a feladatát. Itt-ott már olyan hangok is hallatszanak, hogy vissza kellene állítani a csendőrséget, mert akkor rend lenne. A demokratikus érzelmű munkások ezzel szemben akasztófára kívánják a reakciót és statáriumot követelnek, mert tudják, hogy csak akkor lesz rend.
Svábok, volt csendőrök, Kalotista legények garázdálkodása Bölcskén és Szentandráson
Rendet, nyugalmat akarunk: statáriumot az útonállókra!
Szabad Föld, 1946. december 24.
Már hetek óta tartják rettegésben Bölcskét és környékét az éjszakai útonállók. A közbiztonságot fenntartó rendőrséget Dunaföldvárra vonták vissza és ott is csak ötfőnyi állományt hagytak, amely képtelen az itteni szörnyű körülmények között kellőképpen biztosítani a rendet. Az eseményeket jól ismert reakciósok irányítják.
Ma két karikatúrát hoztam, meg egy kis magyarázatot hozzájuk. Azért lesz magyarázat, mert lehet, hogy 66 év távlatából nem igazán lenne érthető, hogy min és miért is nevettek ezen a Szabad Föld olvasói 1946 karácsonyának napján.
Pályi Jenő karikatúrája a Szabad Föld 1946. december 24-i számából
A mai bejegyzésben nem egy, hanem több kis írást találhattok. Bár a múltkorjában már volt egy írás a Rajk-perről, de úgy gondolom, hogy nem árt még egy kicsit elidőzni itt. Már csak azért sem, mert ez volt az első igazán jelentős per, amikor egy magas pozícióban lévő kommunistát, természetesen koholt vádak alapján, bíróság elé állítanak és kivégeznek.
Ami az alábbi kis írásokban az érdekes, hogyan is lett az egykori hőn szeretett és tisztelt, a spanyol polgárháborút is megjárt, elsővonalbéli kommunistából a nép ellensége, minden gyűlölet tárgya. És természetesen az is kiderül, hogy a hála Rákosi Mátyást illeti, aki leleplezte az árulókat.
És hát ebben a perben is látszik az élet furcsa fintora: az az ember, aki létrehozta az ÁVÓ-t, hogy a fasiszta és reakciós csoportokat üldözze, végül maga is áldozata lett az üldözésnek.
Vesszenek az árulók!
Éljen a Párt!
Szalagcím a Ganz Dolgozók Lapja 1949. június 25. számában
Mikor még minden rendben volt. Felvonulók 1947. május elsején Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Rajk László és Révai József arcképeivel
(forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára)
*
1949-ben volt jó munkásnak lenni. Miközben a Nyugat lassan haldoklott, nálunk volt minden, amire egy dolgozó vágyhat: biztos munka, jó fizetés és jogbiztonság.
Munka jogán
Lampart Üzemi Híradó, 1949. szeptember 29.
Elnyomatásból, romokból országot építő, dolgozó magyar nép munkájának egyik megvalósult eredménye: A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA.
Ez az alkotmány rögzíti eddigi eredményeinket, biztosítja jogainkat, előírja kötelességeinket s a szocialista társadalmi rend felé vezető utunkra irányát mutat. Ennek a társadalmi rendnek az arany-alapja: a munka. Felemelkedésünk, jólétünk és jövőnk biztosítéka a munka, amelyre alkotmányunk szerint jogunk van s ezzel a joggal élni, becsületbeli kötelességünk.
Bán Béla: Kónyi elvtárs, a Ganz Villamossági sztahanovistája (1950) (forrás: artportal.hu)
