A mai bejegyzésben nem egy, hanem több kis írást találhattok. Bár a múltkorjában már volt egy írás a Rajk-perről, de úgy gondolom, hogy nem árt még egy kicsit elidőzni itt. Már csak azért sem, mert ez volt az első igazán jelentős per, amikor egy magas pozícióban lévő kommunistát, természetesen koholt vádak alapján, bíróság elé állítanak és kivégeznek.
Ami az alábbi kis írásokban az érdekes, hogyan is lett az egykori hőn szeretett és tisztelt, a spanyol polgárháborút is megjárt, elsővonalbéli kommunistából a nép ellensége, minden gyűlölet tárgya. És természetesen az is kiderül, hogy a hála Rákosi Mátyást illeti, aki leleplezte az árulókat.
És hát ebben a perben is látszik az élet furcsa fintora: az az ember, aki létrehozta az ÁVÓ-t, hogy a fasiszta és reakciós csoportokat üldözze, végül maga is áldozata lett az üldözésnek.
Vesszenek az árulók!
Éljen a Párt!
Szalagcím a Ganz Dolgozók Lapja 1949. június 25. számában
Mikor még minden rendben volt. Felvonulók 1947. május elsején Rákosi Mátyás, Szakasits Árpád, Rajk László és Révai József arcképeivel
(forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára)
*