Hányszor hallottuk azt szüleink, nagyszüleink szájából, hogy "ezek a fiatalok", majd hosszas fejcsóválás után tételesen fel is sorolták (sorolják), hogy mi az, ami nem tetszik nekik: a zenék, amiket hallgatunk; a filmek, amiket nézünk; a hajunk, ahogyan hordjuk; a ruhánk, a viselkedésünk, a barátaink. Egyszóval minden. És soha nem felejtették elmondani, hogy "Bezzeg a mi időnkben...". Ezért most nézzük meg, hogy a bezzeg időkben hogyan vélekedtek szüleinkről, nagyszüleinkről az ő szüleik és nagyszüleik. Aztán jóleső érzéssel megállapíthatjuk, hogy a világ mit sem változott.
Zenei- és kultúrízlés napjainkban
D.H.R.S. (Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvény Serfőzde Rt.) Üzemi Tájékoztató, 1948. október 8.
A mai átlag ifjúság a jazz kétes értékű művészetét vallja magáénak. Hogy műfajilag és a mai ízlést illetően mily torz az ifjúság ízlése, elég, ha az ember elmegy egy komoly hangversenyre és megnézi a hallgatóságot. Látni fogja, hogy 75%-a öregekből és 25%-a fiatalokból áll.
Bach, Csajkovszkij, Schubert, Beethoven, Chopin örökszép melódiáit a ma „modern" fiatalja romantikának nevezi, amely a napi fokozott munka után nem biztosít szórakozást számára.
Ezzel szemben a tánchelyiségek életveszélyesen, roskadásig zsúfoltak a szórakozni vágyó fiataloktól, akik az általuk említett nehéz szellemi és fizikai munka után este héttől, reggel ötig ráncigálják, taszítják, tépik egymást a dzsungelzene őrjítő ütemére, a zene imitáció legnagyobb dicsőségére.
A Chappy-zenekar a '40-es évek elején (forrás: gramophone-anno)
Budapest utcáin ízléses plakátok Bartók, Liszt hangversenyt hirdetnek Jehudi Menuchin [így! - eszengé] felléptével. Az említett ifjúság ajakbiggyesztve, lenézően veszi tudomásul, de rögtön felvillan a szeme, ha megpillantja a Városi Színház hirdetményét a „Sápadt Nagyfőnök", vagy a „Mezítlábas sheriff" című cowboy film előtt Kazal László személyesen döngicsélő ízléstelen dalait. A jó kedély a mennyezetig csap fel, mikor Alfonsó groteszk, félreérthetetlen mozdulatokkal puffogtatja szalonképtelen és nyomdafestéket nem tűrő tréfáit. Ezután már csak „Csepi" [Chappy and His Orchestra - Orlay Jenő együttese - eszengé], vagy a "Tabányi" zenekar [Tabányi Mihály zenekara - eszengé] jöhet, ahol zenészek, de különösen a dobos, az agyrázkódás határáig, habzó szájjal, forgó szemekkel rázza magát a legfrissebb néger zene fennkölt ütemére.
Ezután jön a „Nagy Film", amely lázban hozza az aranyifjakat és a léboló vagányokat egyaránt. A film tárgya mese a Vadnyugat-életről, bank és vonatrablás, verekedés, pisztoly párbaj, csorda rablás, a végén egy kis maszlag, limonádé szerelem a szegény marhahajcsár és Maud gazdag farmer lánya között, happiend és haszon. A filmben koporsókészítő és temetkezési vállalkozó keres. A filmért a filmgyártó és kölcsönző könnyen keres nagy pénzt. A szellemi posványból a mai fiatalságunk szívja a tudást az igazi kultúra megcsúfolására.
Egy pár üzleti érzékkel dúsan megáldott álidegen nevű film és regényíró meggazdagszik az előbb említett közönség „nagyszerű" kritikai érzékéből és a hiszékeny fiatalok filléreiből.
"Gavallér Gyula"
