Fényes szellők

Rémuralom Jugoszláviában

Ganz Dolgozók Lapja, 1949. június 25.

Nemsokára egy éve lesz annak, hogy Titóról és társairól lehullott a lepel és meglátta a világ dolgozó népe, hogy a lepel alatt trockisták, imperialista érdekeket szolgáló haza és munkásárulók húzódnak meg. A leleplezés óta nem múlik el nap, hogy ne bizonyítanák be kalandor mivoltukat. Az országukon belül üldözik és gyilkolják a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal együttműködni akaró jugoszláv kommunistákat.

Janicsárgolyók áldozatává esnek magyar határőrök. Szerződések sorozatát szegik meg a népi demokráciák felé, de közben a jugoszláv föld rézbányáinak kitermelési jogát az imperialistáknak adják át.

A Vatikán és az amerikai imperializmus szövetsége

Lampart Üzemi Híradó, 1950. április 22.

A legelső jelenség, ami megkapott, az a nagyarányú érdeklődés volt, mely az előadást megelőzte. A karzatok is zsúfolásig megteltek.

Losonczy elvtárs [Losonczy Géza – eszengé] beszéde elején rámutatott arra a hatalmas vagyonra, amelyet a Vatikán évszázadok alatt hívői millióinak jóhiszeműségén és vallásosságán keresztül szerzett meg és a Vatikán maga is tőkefelhalmozóvá, tőkéssé, tehát a dolgozó nép kizsákmányolójává lett.

Így természetessé vált az a szövetség, amely a Vatikán és az amerikai imperialisták között létrejött. A szentszék nem tudja és soha sem tudta függetleníteni magát az államhatalmaktól. Ennek következtében nem is azt a hivatást töltötte be a földön, amelyet a keresztény ősök létrehoztak (hogy az elnyomottakat emelje fel), hanem a hatalmon levők mindenkori kiszolgálóivá lett. És ez számunkra természetes volt, mert a Vatikán maga is,  mint tőkés kapitalistává vált. Hisz bankjai, gyárai, földbirtokai, kereskedelmi vállalatai voltak és vannak, melynek jövedelmében nem az elnyomottak, hanem a kizsákmányoló osztály uralmát segítik elő.

Néhány szót iparitanulóink életéről, munkájáról

Kőbányai Zománc, 1953. január 9.

Soha nem felejtem el azt a napot, amikor községünkben Tiszaföldváron a fiatalok majdnem egyszerre határozták el magukat, - velem együtt, - hogy szakmát tanulnak.

Az előtt én földműves munkát végeztem apám 9 holdján. Sokat hallottam az ipari tanulók megváltozott életéről és felmerült bennem is az a gondolat, hogy szakmát tanulok. Apám örült s azt mondta: „eredj fiam és tanuljál, nekem úgy sem volt lehetőségem fiatal koromba”.

Pestre jöttem, többszáz vidéki fiatallal együtt. A III. számú Ipari Tanműhelyben kezdtem el tanulni. Mikor feljöttünk, olyan szeretettel fogadtak bennünket, amit nem is lehet elmondani. Elvittek a tanműhelyben, megmutatták a gépeket és elmondták, hogy majd ezeken tanuljuk meg a szakmánkat. Ünnepnap volt számomra, hogy megláthattam a zajos gépműhelyt, ahol a munkától kipirult arcu fiatalok esztergáltak, martak, tanultak.

Ipari tanulók (forrás: Várpalota képekben)

A „munkafegyelem bajnokai” − Későn jövők, avagy „…Mi vonatosok vagyunk”

Kőbányai Zománc, 1949. január 22.

Lapunk utolsó számában cikket közöltünk, hogyan kezelik vállalatoknál a munkafegyelem kérdését. Most pedig nézzünk szemben az elkésés kérdésével, cáfoljuk meg és leplezzük le a magyarázkodókat és a félremagyarázókat.

Hosszú hetek – hónapok – megfigyelése alapján állítjuk, hogy a későnjövők többségben azért késnek el, mert percre kiszámított idővel indulnak el hazulról.

Villamoson és autobuszon

Ha csak egy előre kiszámított villamost, vagy buszt késsen le valaki, máris 5 perc hátránya lesz. Ha a következőre zsúfoltság, vagy más okból nem tud fölszállni, már is 10 percre emelkedik az idő hátránya és már kész is a késés. Nem vitás az sem, hogy a közlekedés fejlődése nem követi mindig megfelelő mértékben a szükségleteket. Azonban erre áthárítani a felelősséget vagy ami még ennél is rosszabb visszaélni ezzel semmiképen sem megengedhető! Például: megfigyeltük a 36-os villamost a Népszínház utca és a körút sarki végállomásánál. A 7 órai kezdésre igyekvők 6 óra 10 percig kényelmesen fel tudnak szállni a kocsira, sőt még ülőhely is akad. De már 5 perccel később ¼ 7-kor megindul az áradat és tömegek lepik el a villamosokat, úgy hogy már felszállni is nehezen lehet. Ez a tolongás negyed héttől fél hétig tart. Hogy miért eddig?mert ha felszáll fél hétig akkor kiér 6.50-re a végállomásra és 10 perc alatt beér a gyárba. Azonban azok a villamosok, amik már 7 órára érnek ki a végállomásra, azok már félig üresek, mert azon csak a későn jövők utaznak.

"A 'potya utas' a köz ellensége" − villamos utastere 1949-ben (forrás: villamosok.hu)

Miközben az alábbi kis élettörténetet olvasgattam, folyamatosan két járt a fejemben: az egyik, hogy tényleg egy valós személy valós élményei köszönnek vissza az alábbi sorokban, és ha igen, vajon hogy vallana most minderről? Sajnos ezt már sose tudjuk meg, hiszen a sorok írója 112 éves lenne és a gyerekei sem biztos, hogy élnek még. De azért érdekes lenne megtudni az igazat. Mindkét kérdésemre.

A négy párttagsági könyvem
Elmondta id. Kurek József zománcégető

Kőbányai Zománc, 1953. január 9.

A minap az irataim között keresgéltem s egy megsárgult könyvecskére, egy katonai fényképre akadt kezem.

A keresett iratot tárcámba tettem, kezembe vettem a régi, de szívemnek még mindig új, eleven, élő gondolatát első párttagságom jelképét, a kopott könyvecskét.

Amíg nézegettem, jobbra-balra forgattam, gondolataimat megtöltötte az elmúlt harcok nagyszerű emléke, a dicső Tanácsköztársaság.

1916-ban, 16 esztendős koromban a Fővárosi Kertészetben dolgoztam, amikor váratlanul behívtak katonának. Éretlen legényke voltam még akkor, aki nem ismerte pontosan a dolgok menetét, aki keveset foglalkozott még politikával.

"A 19 éves Kurek József, a Tanácsköztársaság harcosa." (forrás: Kőbányai Zománc)